A Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM) helye a magyar politikai palettán


A Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM) helye a magyar politikai palettán

A SZIM – történelmi tradíciói és kiforrott értékrendje alapján – aggályosnak tartja a magyar újkori demokrácia jelenlegi politikai „beállását”. Aggasztónak tartja a tradicionális pártok és szakszervezetiség eltűnését, eltüntetését a honi közéletből. A fiatal szociáldemokraták alapkövet kívánnak képezni a hagyományos szociáldemokrácia újjáépülése számára. A Mozgalom helyet követel magának ott, ahová ab ovo tartozik, a magyar baloldalon. Valós és önálló alternatívát kíván jelenteni a hazai közéletben és politikában.

A SZIM véleménye szerint a szociáldemokrácia nem cél, hanem eszköz a jobb és igazságosabb társadalom felépítésében. A szociáldemokráciát nem kell megtanulni, nem kell kitalálni, hanem végre alkalmazni kell azt. Szakmaiságát és szakértelmét ennek az eszmeiségnek kell irányítania, politikai és társadalmi lépéseit, tetteit is ennek kell mozgatnia. A SZIM határozott véleménye szerint nem harmadik, negyedik útjait kell keresni hazánkban a szociáldemokráciának, hanem vissza kell helyezni méltó politikai helyére, újra pályára kell állítani. Alapvető céljaitól, vívmányaitól megfosztottan nem tálalható nevén az eszmeiség, s ezt a SZIM egyértelműen képviseli.

Mozgalmunk kiemelten fontosnak tartja a szakszervezetiség és az erős hazai munkavállalói érdekvédelem kialakítását. Elveinkhez és múltunkhoz hűen támogatjuk az egyre inkább magukra találó szakszervezeti mozgalmak követeléseit. A "Társadalmi Szolidaritás, Társadalmi Igazságosság, Esélyegyenlőség" eddigi szólamait gyakorlattá kívánjuk erősíteni. A jogos szakszervezeti  követelések idején segítő kezet, következetes partnerséget kívánunk nyújtani. A globalizáció és a nagytőke káros mozgásainak ellenpólusaként a megoldást a szakszervezetiség mind hazai, mind nemzetközi megerősítésében látjuk megvalósíthatónak.

A SZIM tehát egyértelműen a nemzet baloldalán határozza meg önmagát, melyre az évszázados múlt és az asztalra letett eredmények és áldozatok eleve kijelölik. Ezt megkérdőjelezhetetlennek tartja, s nem kívánja másokhoz mérten meghatározni önmagát. A SZIM büszkén kívánja baloldaliságát képviselni, s az 1948-ban tönkrevert szocdem mozgalommal vállal folytonosságot és sorsközösséget.

Nem kíván részt venni a ma mindkét oldalon identitászavarral küszködő „nagyok” mérhetetlenül eldurvult és színvonaltalan álháborújában, pusztán az adott értékei mentén folyik bele a mindennapi politizálásba. Ez adott esetben együttműködési alapot is jelent, de pusztán az értékek mentén, az érdekek másodlagos szerepével és a mai "jobb"-bal bevett terminus figyelmen kívül hagyásával.

A fiatal szociáldemokraták elsődleges politikai célja egy olyan kompromisszummentes, új generációs politikai kultúra életre hívása és dominánssá tétele, mely megtisztíthatja az ezer sebből vérző „trendi” demokráciát, s visszaadja annak a magyar emberek által már lassan megvont hitelét. Minden olyan politikai formációval szövetségre lép, amely az adott célt kompromisszum nélkül támogatni tudja. A jobb-bal-közép felosztásnak a SZIM csak ebben az esetben látja értelmét, csak abban az esetben, ha a demokrácia újra képes akként működni, ahogyan neve diktálja. Ebben az esetben térhet vissza a társadalom demokráciába és annak igazságosságába vetett hite. Pillanatnyilag nagyon sok gondolkodó fiatalban felvetődik az a probléma, hogy rendszerváltó elitünk egy becsapott néppel kötött társadalmi szerződésre épült, s ennek adekvátságáért vívja mindennapi csatározásait, ennek elfogadtatására használja hatalmi eszközeit, ebbe tereli a közvéleményformáló értelmiség templomszolga hadait. A SZIM bátran felvállalja az alapvető problémákra való reflektálást, hiszen a szociáldemokraták sosem a divatot, csakis az igazságot, az igazságosságot keresték és kereshetik. A SZIM vállalja a radikalizmus bélyegét, ha ez jár azzal, hogy alapvető célkitűzéseit és baloldaliságát megjelenítse és megvalósítsa. Az adott politikai elit ellenállását lényegében el is várja, hiszen annak morális és erkölcsi színvonalát alapjában aggályosnak tartja.

Keresés

Szavazás

Egyet ért-e Ön a SZIM kezdeményezésével a köztársasági elnök választásról:

Fotók

kosz.

Események

  • Nincs közelgő esemény

Tartalom megosztás

Tartalom átvétel

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.