A SZIM és a liberális értékek


A SZIM és a liberális értékek

 

A fiatal szociáldemokraták teljes meggyőződéssel képviselik az egyéni szuverenitás és szabadság szentségét, egy egészséges demokrácia ab ovo velejárójaként kezelik azt. Ugyanakkor kiemelik annak fontosságát, hogy az egyén számára minőségi alapokat és alternatívákat kell megteremteni egy társadalomban ahhoz, hogy ezzel valójában, tudatosan és hatékonyan tudjon élni.

XX. századi történelmünk során kevés alkalom adódott a magyar számára, hogy ezzel az alapvető emberi jogával maradéktalanul élni tudjon. A szocdem mozgalom 1948-ig súlyos áldozatokat és harcos munkát mutatott fel ennek elérésére, így a fiatal szociáldemokraták sem térhetnek le az emberi méltóság ezen alapvető jogának őrzéséről. De tudatosítani kell, hogy az elmúlt hosszú évtizedek alatt sérült, deformálódott és manipulálhatóvá vált a magyar nép, így társadalmi szinten nagyon kevés volt pusztán az elfeledett szabadságát és önrendelkezési jogát a kezébe adni.

A SZIM elutasítja a szabadság és szabadosság összemosását, a lassan már háttérbe szoruló többségi morál folyamatos forgácsolását. A magyar társadalom biztonságérzetének és tradicionális értékeinek restaurációjára törekszik, de az alapvető liberális értékek, az egyén szabad önrendelkezése, önkifejezése és szabad választása teljes tiszteletben tartása mellett.

A fiatal szociáldemokraták nem hajlandók lemondani az állam nevelő és irányító szerepének fontosságáról. Az egyetemleges értékek figyelmen kívül hagyásával nem kívánnak szabad alternatívákat teremteni, mint ahogyan egy szülő sem teheti meg azt, hogy már önálló akarattal bíró, de tapasztalatlan kisgyerekét saját sorsára és döntéseire bízza. Bizonyos pontokon az alternatívák és lehetőségek szintjén is szelektálni kell.

Ezen szelekció természetesen értékalapú, s nem a társadalom szabadságának csorbításáról, hanem annak jobbá, értékesebbé tételéről kell szóljon. A szelekciót motiváló alapvető morál és értékalapúság megkérdőjelezése, annak viszonylagossá tétele nem a fiatal szocdemek céljait, inkább a kételyt megfogalmazókat minősíti, s ezt a SZIM tudatosan kívánja képviselni.

A napjainkban divatos másság kérdésében a SZIM követi az évszázados szocdem hagyományait, s nem kíván az egyén szubjektív, intim világából pozitív, illetve negatív megkülönböztetést kreálni, sem megtűrni. Az egyéni társadalmi szerepet és értékmérőket nem ezen a szinten kell megfogalmazni, így az elfogadás természetessége mellett kell kezelni az adott kérdést. Így a faji, vallási, felekezeti és szexuális másság visszakerül az egyén intim, ám bűntudat és szégyen nélkül megélhető világába, hiszen társadalmi értékmérőként nincs megtűrve a szokványostól eltérő, kisebbségi léte. A sokszínűség használ egy társadalom egészségének megőrzésében, kuriózumai növelik értékét. Ám túlhangsúlyozása, provokatív kirakatba helyezése ugyanúgy árt, mint az agresszív uniformizálás, a másság teljes elutasítása. Mindkét forma ellen keményen fel kell lépni, s a tolerancia vezérfonalán haladva kell az egyedi színekből kikeverni a magyarság évezrede ezerarcú színét. S végre oda helyezni az Ember egyéni értékeinek mércéjét, ahová természeténél fogva való.

A liberalizmus gazdaságpolitikáját és az állam szerepének ilyen jellegű beállítását a fiatal szociáldemokraták nem tartják helyes útnak, mint ahogyan azt sem, hogy amerikai mintájú berendezkedést erőltessünk az oktatás, a kultúra területeire. A SZIM véleménye szerint ebben Európa tradíciói és eredményei kimagaslóak, csakúgy, mint a sajátos regionális, sőt nemzeti motívumok, melyek ilyen mód nem uniformizálhatóak súlyos károkozás nélkül. A liberalizmus ma divatos törekvéseivel ezeken a területeken a SZIM komoly aggályokat fogalmaz meg, más véleményt képvisel, s ha kell, bátran ütköztet.

Keresés

Szavazás

Egyet ért-e Ön a SZIM kezdeményezésével a köztársasági elnök választásról:

Fotók

DSC04647

Események

  • Nincs közelgő esemény

Tartalom megosztás

Tartalom átvétel

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.